Hogy szegény vagyok-e, az viszonyítás kérdése. Lehet, hogy létezik erre egy nagyon konkrét meghatározás, statisztikai adatokkal alátámasztva, de ha van is ilyen, őszintén szólva engem nem érdekel.
Vegyük sorra: van egy lakásom, vannak benne bútoraim (bár a kép nagyon vegyes, hiszen bútort vásárolni szinte soha nem volt pénzem), van egy számítógépem, van internetkapcsolatom, van okostelefonom. Van egy hűtőm, aminek a fagyasztó részlege tele van kajával. Van a lakásban áram, hideg-melegvíz, télen van fűtés. Vannak ruháim, amiket felvehetek, bár a döntő többsége kínai, de nem járok szakadtan. Vannak a polcokon könyveim, igaz, maga a polc legalább 30 éves, vagy még több. A számlák jelen idő szerint be vannak fizetve, és bár voltak már csúnyább megcsúszásaink, és ahogy a helyzetet elnézem, lesznek is még, de - lekopogom - eddig még se kilakoltatást nem kellett átélnem, se a vizet nem szűkítették le, se a végrehajtó nem kopogatott az ajtón. A víz felszíne felett vagyunk, ha csak egy kicsivel is. Megkapom a fizetésemet, befizetjük a befizetnivalót, megvesszük a szükséges dolgokat, és többre nem futja. Sőt, igazából egyre kevesebbre. Tőlem a jelenlegi anyagi helyzetem a fejlődés és a kikapcsolódás lehetőségét veszi el. Nincs nyelvtanfolyam, nincs továbbképzés, nincs egyről a kettőre haladás, mert ennyiből nem lehet. Nincs kultúra (na jó: letöltött filmek és könyvtár), színház, legalább 20 éve nem voltam nyaralni. Vegetálás van, beosztás van, amit időnként nagyon rosszul élek meg, mert látom azt is, hogy akik velem egyidősek, és vagy szerencsésebbek, vagy jobban tudnak nálam valamit, azóta jogsit szereztek, nyelvvizsgát szereztek, diplomát szereztek, tehát fejlődtek, és bevallom, olyankor eléggé irigy vagyok.
Mégis, több milliárdnyian vannak, akik a fél életüket odaadnák az én életkörülményeimért. Azok az emberek, akik nyomorba születtek, akik diktatúrákba születtek, akiknek kihívás mondjuk megtanulni írni-olvasni (és nem a képességek, hanem a lehetőségek hiánya miatt), azok, akiknek nem jut tiszta ivóvíz, elegendő étel, akiket eladnak, akikből gyerekkorban katonát csinálnak, akiket megölnek, akiknek egy betegség esetén esélyük sincs orvosi ellátást kapni, és még sorolhatnám hosszasan.
Hogy hol kezdődik a szegénység, a minden bizonnyal nézőpont kérdése. Mást tekint szegénynek a vállalati vezető, mást a beosztott, és mást a kelet-magyarországi munkanélküli fiatal. Rengeteg olyan helyzet van, amiből még mindig van lejjebb, legfeljebb nem tudjuk elképzelni, csak azt, hogy az ilyesmi mindig mással történik meg, velünk soha.
