Jobb napokon

Mosollyal ébredek. De jó, hogy vagy te nekem! Hallod, annyira jó együtt lenni, hogy most legszívesebben mindig ezt akarnám. Na jó, igazából nem mindig, de azért most kicsit hadd érezzem úgy, oké? Szerettem ezt a beszélgetést, jó veled, amikor olyan közel vagy hozzám, hogy dörmög a hangod a fülembe, és hallom, ahogy szuszogsz, és egyszerűen csak jó együtt lenni. Semmiért nem cserélném el ezeket a perceket, az érintéseinket, a csendjeinket, a szokásainkat. Része vagy az életemnek, akárhogyan is, és ez most jó nekem, nagyon jó. Maradj, szükségem van rád. Nő akarok lenni melletted. A múlt hibái... no igen... de hát mindenki hibázik, és te legalább beláttad..Évek teltek el, és mindig megtaláljuk egymást, és ez is jó. Menj, ha akarsz. Én tudom, hogy úgyis visszatalálsz. Hiszen mi ismerjük egymást, és sokszor egy pillantásból, sőt, a neten egy smiley-ból tudjuk, mire gondol a másik.

Rosszabb napokon

Ha a helyzet úgy adná, simán átlépnél rajtam. Igaz? Igaz, hiszen már megtetted. Kétszer. Ha az élet úgy hozza, hogy nekem nem jut jobb/több nálad, azzal azt garantálom magamnak, hogy soha nem azt kapom meg, amit megérdemelnék, csak jut, ami jut. Még akkor is a második hely, ha nincs első helyen senki, sőt, talán még jelölt sincs rá. És a végén még magam is elhiszem, hogy csak erre vagyok jó: időnként néhány órára, egy fél vagy egy egész éjszakára. Beszélgetni is szoktunk, az igaz, de tudom ám, hogy azért csinálod, azért érdeklődsz, mert egyébként szar alaknak éreznéd magad, és anyukád úgy tanított, hogy illik megkérdezni a másiktól, hogy szolgál az egészsége, főleg ha utána ágyadba viszed az illetőt. A személyem csereszabatos, és míg te nehezen hiszed el rólam, hogy soha nem lesz másik szeretőm, én tudom, hogy neked viszont simán lesz. Akár több is. És én neked nem létezem. Menj már innen!!

(És aztán elmentél. Köszönöm, hogy itt voltál, és azt, hogy már nem vagy itt.)