Van egy olyan típusa a nőknek, akiket tipikus jó kislánynak neveltek. A tipikus jó kislánynak szabad sírni, ha bibis lett az ujja, szabad babákkal öltöztetőset játszani, és segíteni anyukának a konyhában. De nem szabad dühösnek lenni, káromkodni, pocsolyában játszani, szemtelenkedni, visszabeszélni, és így tovább. Mert az egy lánynak nem való. Fütyülni sem! A tipikus jó kislány gyerekkorában azt látja, hogy anyuka teljes mértékben kiszolgálja apukát. Apuka igaz, hogy nem rossz ember, de ő is ebben nőtt fel, és ezt látta otthon. Hazajön fáradtan a munka után, és leül a tévé/számítógép/sportújság mellé, és amikor anyuka jön haza fáradtan, ő főz vacsorát, ő mos ki, és ő hozza a kisasztalra a kávét megfáradt apukának, és magának is. Aztán ha ideje lesz rá, megissza, de addig is meg kell csinálni a rántást. Mert a nők dolga, hogy a férfiakról gondoskodjanak.
A tipikus jó kislány úgy szívja magába ezt a mintát, hogy észre sem veszi - hogy is vehetné észre, hiszen csak egy gyerek -, és ő is úgy bánik minden egyes férfival az életében, mint ahogy anyuka bánt apukával. Gondoskodón, szeretettel, zokszó nélkül, és főleg: saját érdekeit, elképzeléseit, vágyait háttérbe szorítva. A másik a fontos, hiszen szeretem, és ez így helyes, mi összetartozunk. És amíg a tipikus jókislány életében feltűnő apuka-minták valami iszonyú nagy disznóságot nem csinálnak, addig a jókislány sem változtat. Miért is változtatna? Hiszen a jó úton jár, biztos hátteret ad annak, akit szeret. Érzelmileg főleg, de minden másban is. És ezt mindenki kihasználja, egytől-egyig. Nincs kivétel. Ahogy az oroszlán a gyenge gazellát szúrja ki a tömegből és arra hajt, bizonyos férfiak éppen így szúrják ki maguknak azokat a bizonyos nőket, akikről valami hatodik érzékük megsúgja, hogy lehet őket használni. Pedig a nő a legtöbb esetben nem gyenge. Csak nem tudja érvényesíteni saját magát, a saját akaratát egy férfival szemben, mert nem tanulta meg, hogy hogyan kell.
Idővel a jó kislány elgondolkodik, hogy milyen lenne, ha egy férfi igazán szeretné őt. Ó, az csodás lenne! Felhőnjárás, meg vattacukor, romantikus kézenfogva-séták a naplementében. Ha egy férfi igazán szeretné őt, akkor biztos, hogy nem kezelné alárendeltként, és adna a véleményére, és nem lenne természetes, hogy jókislány csak ad, és ad és ad, és cserébe nem kap semmit, vagy majdnem semmit. Hiszen ő is megérdemli, hogy szeressék, nem? De akkor miért van az, hogy szerelem és szeretet helyett használják, mint egy tárgyat? Ő csak azt adta, ami szerinte helyes, amit mintaként maga előtt látott, amire nevelték: hogy legyen jó.
És nem érti sokáig, hogy ezt miért nem becsülik meg. Miért nem mennek el a randira (és miért bocsátja ő ezt meg), miért nem szól vissza, amikor bántják, lenézik, mellőzik, rosszabb esetben nyíltan kritizálják, megalázzák, legrosszabb esetben pedig megverik. A sokadik csalódásnál a jóra nevelt és már bőven nagylány szerencsés esetben kapisgálni kezdi, hogy ez nem stimmel, és ha nem teljesen hülye, rájön arra is, hogy a világ nem fog megváltozni és hozzá idomulni. (Rossz esetben erre soha nem jön rá, és leéli az életét úgy, hogy azon sóhajtozik: őt miért használja ki mindenki.) Ráébred arra, hogy neki is vannak saját vágyai - még ha kicsit szánalmasak és romantikusak is időnként, de legalább vannak - és van saját akarata, még ha senki nem is szokta meg, hogy azt használja. Elég hosszú az út, amíg a lábtörlőből öntudatos ember, öntudatos nő lesz, és nagyon sok a bukási lehetőség. Visszaköszönnek a berögzült viselkedési minták, visszaköszönnek volt szerelmek, akik nem értik, miért nem kapják meg azt az engedelmes bábot, akit olyan kényelmes volt használni éveken át. Kollégák, barátok, ismerősök nem értik, miért lett a nőből agresszív picsa, miért hisztis, miért ilyen hülye emancipunci, régebben sokkal normálisabb voltál!
Pedig csak annyi történt, hogy a világ férfitársadalma a nő számára kettévált: vannak azok (kevesen), akik megérdemlik a gondoskodást és az érzelmi hátteret, mert tisztelik és megbecsülik, uram bocsá: szeretik, és ezért tesznek is, nap mint nap. És vannak azok (sokkal többen), akik nem. Ők mennek a levesbe, nekik nincs belépés az ajtón, mert nem érdemlik meg. Az ilyen lehetőségeket hagyja elmenni, mert pontosan tudja, hogy egyedül sokkal jobban boldogul, mint egy méltatlan kapcsolatban alárendeltként.
A világ nem változott meg, ahogy a múltja sem, ő maga azonban igen.
Ha gyerekem lesz, és történetesen lány, nem fogom jó kislánynak nevelni. Inkább legyen vad és zabolátlan, törje be a többi gyerek orrát a játszótéren és kapjon intőt a suliban, de tanuljon meg kiállni magáért. Ne felnőttkorban kelljen megtanulnia! Legyen természetes a számára, hogy hozzá vagy tisztelettel közelítenek, vagy el lehet sétálni az ajtó irányába. Tanulja meg, hogy a saját akarata, a saját jogai, vágyai, tettei semmivel sem érnek kevesebbet, mint bárki másé. Ne higgye azt magáról, hogy bárkinek is alá kéne rendelnie magát, legyen az szülő, testvér, fiúbarát vagy férj. Senkinek, soha, csak a saját gyerekének, ha lesz.
