Cseresznyés piskótát sütni könnyű, gondoltam én. Vettem tojást, van liszt, vaj, cukor, sütőpor, és egy kerttel rendelkező rokonnak hála van a fagyasztóban kétszer fél kiló cseresznye is, ami azért is jó, mert a zöldségesnél 900 ft kilója, tehát idén sem veszünk. Olyan szép, könnyű, tetején porcukros süteményt képzeltem el, olyan tökéleteset, meseszerűt.
Biztos nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, amikor valami, amibe belefog az ember, már az elején jeleket ad arra vonatkozólag, hogy bizony ez a helyzet balul fog elsülni. Érzed, hogy ez így nem lesz jó, de megállítani nem tudod. Na, pontosan ezt kezdtem el kapisgálni, amikor a kiolvasztott és kimagozott fél kilónyi cseresznye mennyisége nagy jóindulattal számolva is 25 dekányira csökkent. Nem számoltam ugyanis az olvasztás során fellépő vízveszteséggel. Sebaj, ezúttal több lesz a tészta, mint normálisan, haladjunk tovább.
Feltöröm a tojást, hogy különválasszam a fehérjét a sárgájától. Öt tojás kell a tésztába. A harmadik tojás feltörésénél sárgája került a fehérjébe, ami rögtön el is elegyedett, tehát nem kihalászható kis sárga pacni lett, hanem olyan mintha a vízbe cseppentettem volna egy kis tintát. Kaptam a biztatást, hogy nem baj az a kis sárgája, felverődik az. Hát, nem verődött fel. Több percnyi robotgépezés után is olyan félig habos, félig híg izé lett belőle, szerintem horrormoziknál használhatnak ilyet, annak demonstrálására, hogy valakinek habzik a szája.
Most a sütőben sül. Azzal mentegetem magam, hogy ha nagyon rossz lesz, még mindig hozhatok a közértből egy csomag nápolyit.
Update: Kicsit sűrű, de azért finom!
